3+1 dolog, melyek segítségével a címkézés biztosan nem lesz veszteséges

3+1 dolog, melyek segítségével a címkézés biztosan nem lesz veszteséges

A kisvállalkozások többsége sokáig hezitál, ha felmerül a címkenyomtató vásárlásának kérdése. A legtöbben ugyanis úgy gondolják, hosszabb távon is olcsóbb fizetni a kész nyomatokért, mint beruházni egy saját nyomtatóra.

A félelmek persze nem teljesen alaptalanok, hiszen a saját címkenyomtató esetében nem csak az eszköz árával, de a hosszabbtávú kiadásokkal is számolni kell. Ugyanis a kellékanyagok vásárlása és a karbantartás is pénzbe kerül.

Az igazság azonban az, hogy a nyomdák árait tekintve már egy kisebb üzlet esetében is érdemes lehet befektetni egy saját nyomtatóba. Már csak azért is, mert ha eszközünket megfelelő módon használjuk, éves szinten akár százezres nagyságrendű összeget is spórolhatunk a címkék árán.

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk néhány alapvető dolgot, melyek helyes megválasztásával a házi címkenyomtatás költsége jelentősen csökkenthető.

Megfelelő mennyiség

Nyomtatónk gazdaságos üzemeltetésének egyik alapfeltétele, hogy mindig tudjuk, miből mennyire van szükségünk. Ha túlzottan sok kellékanyagot halmozunk fel, az egyértelműen felesleges kiadás, azonban hosszabbtávon ennek az ellenkezőjével is olyan költségekbe verhetjük magunkat, amik máskülönben kiküszöbölhetőek lennének.

A kellékanyagok kisebb tételben történő vásárlása általában drágább, mintha egyszerre ruháznánk be egy nagyobb mennyiségre. Címkékből éppen például érdemes lehet előre betárazni, hiszen a megfelelő körülmények között a matrica bármeddig tárolható. A festékszalag vagy patron azonban már más kérdés, hiszen ez a kellékanyag egy idő után beszáradhat, vagy használhatatlanná válhat.

Fontos tehát, hogy mielőtt bevásárolnánk, mérjük fel vállalkozásunk igényeit. Számoljuk ki, egy hónapban milyen mennyiségű címkét szeretnénk nyomtatni, és az esetleges selejteket is bekalkulálva vásároljuk meg az adott időszakra megfelelő kellékanyagot.

Megfelelő alapanyag

Többször is említettük már, hogy a nyomtatási minőség nagyban függ az általunk használt alapanyagok minőségétől. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen a gyenge minőségű címke és festék silány végterméket eredményezhet. Ez hosszabb pedig hosszútávon komoly plusz költségekkel járhat.

Ha a kellékanyagok minőségén próbálunk spórolni, előfordulhat, hogy a tervezettnél jóval gyakrabban kell a nyomtatót használnunk, több alapanyagot fogyasztunk, és magának akár magát az eszközt is veszélynek tehetjük ki. Válasszunk tehát mindig olyan, nyomtatónkkal kompatibilis kellékanyagot, ami a szakmán belül megbízható és elismert gyártótól származik.

A webshopunkban kapható Zebra és Honeywell termékek nem csak a tökéletes nyomtatási minőséget garantálják, de eszközeinket is kímélik és a helyes felhasználási körülmények közt képesek kihozni minden nyomtatóból a lehetséges legjobb teljesítményt.

Megfelelő méret

A címke méretének megválasztása leginkább két dologtól függ: nyomtatónk kapacitásától, valamint attól, az adott matricán milyen mennyiségű információt kell feltüntetnünk.

Utóbbi szempont különösen fontos lehet vonalkódok nyomtatása esetében, hiszen akadnak olyan eszközök, melyek a túlzottan kisméretű kódokat nem, vagy csak nehezen tudják kezelni.

Éppen ezért mindig figyeljünk a választott címke megfelelő méretére, ezáltal elkerülve azt, hogy a kellékanyag vásárlás után esetleg selejtbe menjen.

Megfelelő eszköz

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni egy fontos dolgot. A kellékanyagok megfelelő kiválasztása előtt olyan címkenyomtatót kell találnunk, mely maradéktalanul megfelel a céljainknak.

Egy kisebb cég esetében ugyanúgy felesleges kiadás beruházni egy nagy teljesítményű, ipari eszközre, mint ahogyan egy nagy raktárban felesleges több, asztali eszközt üzemeltetni. Napi 200 címke alatt kiváló megoldást jelentenek a kisebb teljesítményű, asztali nyomtatók, nagyobb igénybevétel esetén azonban már érdemes legondolkodni a robosztus, ipari megoldás bevetésén.

Ha sikerül megtalálnunk a céljainknak megfelelő eszközt, akkor nem csak a kellékanyagok jövőbeli árán, de az üzemeltetés és karbantartás költségein is jelentős összegeket spórolhatunk.

Webshopunkban a legjobb gyártók legmegbízhatóbb eszközei közül válogathat, legyen szó akár asztali, akár asztali, akár ipari megoldásról.

Cikk letöltése PDF formátumban

Érdeklődés és árajánlatkérés