Habár az elmúlt években a kereskedelmi munka rohamos fejlődésnek indult, a modernizáció még mindig főként az irodai, valamint a boltokban zajló tevékenységekre koncentrál. A raktári munka némileg háttérbe szorult, annak ellenére is, hogy a kereskedelmi lánc egyik legfontosabb eleméről beszélünk. Azt is mondhatnánk ugyanis, hogy raktárakban dolgozó munkások nélkül megállna az élet.
Éppen ezért az árucikkek mozgatásával és adminisztrációval foglalkozó dolgozók legalább annyira megérdemlik a munkakörülményeik javítását, mint az irodákban, vagy a boltok kasszái mögött dolgozó kollégáik. Mi lehet a megoldás akkor, ha munkájukat szeretnénk könnyebbé és gördülékenyebbé tenni, ezáltal is növelve cégünk produktivitását?
Miért fontos a raktári feladatok modernizációja?
Napjainkban az online áruházak elterjedésének köszönhetően a fogyasztók részéről alapvető követelménnyé vált a termékek lehető leggyorsabb kiszállítása. Olyan feladat ez, mely mind munkaerő, mind adminisztráció, mind pedig technológia terén megfelelő felkészültséget igényel.
Egy jól működő adminisztrációs rendszer nélkül szinte lehetetlen időben teljesíteni a napról napra beérkező megrendeléseket és garantálni az ügyfelek számára, hogy az általuk rendelt árucikkek nem csak biztonságban, de határidőn belül meg is érkezzenek. Az pedig, hogy a rendszer működőképes legyen, alapvetően a raktári dolgozókon, és a mindennapok során általuk használt eszközök hatékonyságán múlik.
Ez a munka pedig összetett és nem csak fizikai erőt, de megfelelő koncentrációs képességet is igényel. Minél egyszerűbbé tesszük tehát a nyilvántartási és logisztikai feladatokat, annál hatékonyabban és gördülékenyebben leszünk képesek a fogyasztók elvárásainak kielégítésére és az egyre szorosabb határidők betartására.
Hogyan vágjunk bele?
A gyenge produktivitás a legtöbb raktárban a nem megfelelően modern adminisztrációs rendszer, valamint az elavult eszközök használatának köszönhető. Ezek a körülmények alapvetően lassabbá teszik a mindennapos munkafolyamatot, ráadásul a dolgozók munkamoráljára is negatív hatással lehetnek, ami szintén megmutatkozhat a hatékonyság csökkenésében, a teljesítmény folyamatos leromlásában.
Ahhoz, hogy ez a probléma kiküszöbölhető legyen, alapjaiban kell átértékelnünk a raktári munka folyamatát.
Ez nem egyszerű feladat, hiszen a technológiai újítások mellett az emberi oldalt is figyelembe kell vennünk. Alapvetően elmondható azonban, hogy a munkafolyamat megújításához és az élhető munkakörülmények megteremtéséhez a mindennapos feladatok elvégzéséhez szükséges eszközök modernizációja jelenti az első, kulcsfontosságú lépést.
A tökéletes megoldás
A probléma megoldásának a kulcsa két dologban rejlik. Az egyik a raktári adminisztrációs rendszerek szoftveres, a másik pedig a hardveres modernizálása. A stabil szoftveres rendszer manapság már rengeteg multifunkciós okoseszköz használatát teszi lehetővé, melyek egyszerre könnyítik meg a termékek vonalkódos nyilvántartását, valamint a raktári dolgozók mindennapos tevékenységeit is. Beleértve a többek közt a gyors és megbízható adminisztrációt és a kollégákkal, felettesekkel történő kommunikáció gördülékenységét.
Ezt a célt szolgálják többek közt az egyre nagyobb hatékonysággal üzemelő vonalkódolvasók, címkenyomtatók, és a kereskedelem bármely területén alkalmazható, Android operációs rendszerrel operáló mobil számítógépek is.
Az olyan, modern és megbízható eszközök, mint a Zebra, a Honeywell, valamint a Datalogic mobil termináljai nem csak a minőségi munka körülményeit teremtik meg a raktárakban, de egyszerű kezelhetőségüknek és megbízhatóságuknak köszönhetően a dolgozókat is képesek motiváltabbá, a mindennapos feladatok precíz és hatékony elvégzésében érdekeltté tenni. Az Android rendszerrel működő okoseszközök egyszerre képesek gyorsabbá, élvezhetőbbé, nem utolsó sorban pedig könnyebbé tenni a munkát, ami akár már rövidtávon is látványosan megmutatkozhat a produktivitás növekedésében.