Kiegészítők, alkatrészek, apróságok – ne ezen spóroljunk!

Kiegészítők, alkatrészek, apróságok – ne ezen spóroljunk!

Egy komoly rendszer megvásárlásánál jelentéktelen beruházásnak tűnhet, mégis fontos lehet a megfelelően kiválasztott kiegészítők alkalmazása. Nézzük át most a cégünknél kapható „apróságok” kínálatát!

Ha áram van, minden van!

Amikor már minden készen áll a munkára, de az adatgyűjtő képernyője sötét marad, biztos eszünkbe jut, hogy nem azon a pár forinton kellett volna spórolnunk, amibe a tartalék akkumulátor került volna. Vagy lehet, hogy nem a „noname” gyártmány mellett kellett volna letenni a voksunkat?

Sajnos az aksik élettartama véges, működési idejük folyamatosan csökken, így jól járunk, ha fel vagyunk készülve egy esetleges cserére. Mindenképpen érdemes gyári alkatrészt vásárolni eszközeinkhez, hogy a nevesebb cégek által biztosított minőséget megfelelően ki tudjuk használni! Ha már megvettünk egy drágább eszközt, ne a kiegészítők árán spóroljunk, mert azzal gyakorlatilag az élettartamukon spórolunk.

Szállítjuk az adatokat!

Ha elvégeztünk készülékünkön egy munkát, jó eséllyel ki is kell nyernünk belőle az adatokat. Ehhez pedig szükségünk lesz egy adatkábelre, amellyel könnyedén letölthetjük a szükséges információkat a számítógépünkre.

A mai USB-s kábelek legtöbbje pedig amellett, hogy adatot visz át, csatlakozás közben fel is tölti a készülékünket, akár az okostelefonunkat is. Kábeleket az általunk forgalmazott készülékek mindegyikéhez tudunk szállítani!

Biztos lábakon

Filléres eszköznek látszik, mégis nagyon fontos kiegészítő: vonalkód olvasó eszközünkhöz egy megfelelő állvány. Tehermentesíti a kezünket, állíthatóságával ergonómikus munkavégzést tesz lehetővé. Ugyancsak erről szólnak a különböző rögzítők, konzolok, beépítő keretek, melyek alkalmazásával biztonságosan használhatóak drága eszközeink. 

Kényelem és védelem

Sok segítséget adhat munkánkhoz a megfelelő vállpánt, nyakpánt, csuklópánt, míg a különböző tokok, táskák, kijelző fóliák terepen vagy koszos környezetben végzett munka esetén nyújtanak védelmet, vagy óvják meg készülékünket a karcolásoktól.

Egy egésznapos leltározás során előfordulhat, hogy kezünk nem annyira bírja a strapát, mint ahogy azt mi szeretnénk. Ilyenkor jól jöhet egy csuklótartó, mellyel a későbbi – esetleg hosszabb ideig tartó – fájdalmaktól, ízületi gyulladásoktól óvjuk meg magunkat.

Ha pedig befejeztük, vagy csak megszakítjuk munkánkat, nem árt, ha van a közelben egy asztali vagy fali tartó, mellyel elkerülhetjük készülékeink további sérülését. 

Praktikusan és kényelmesen!

- De ha nem a tartóba tettük, akkor mégis hol lehet? „Akinek nincs a fejében....” - tartja a közmondás. Nos, annak legyen kéznél. Például az övtartóban, vagy egy övcsipeszen, esetleg egy alkarrögzítő pánton. A lényeg, hogy ne járjunk úgy, mint az otthoni televíziónk távirányítójával, ami valamilyen oknál fogva mindig kámforrá válik.

Hasznos kiegészítő adatgyűjtő eszközeinkhez egy dokkolóbölcső, amivel megoldhatjuk azok kényelmes töltését, kommunikációs kapcsolatot biztosíthatunk vele, akár autóba szerelhető változatban is.

Dolgozni csak pontosan és szépen!

Sokunkkal előfordult már, hogy nem azt a billentyűt érintette az ujjunk a kijelzőn, amit valójában szerettünk volna. Bosszantó, ha állandóan a törlés gombhoz kell nyúlnunk, és újra beírni, amit elkezdtünk.

Nem vitás, egy méretesebb férfi ujjnak még nehezebb a dolga, de egy igyekvő női kéz is tud hibát elkövetni. A bosszúságok elkerülésére és a még gördülékenyebb munkavégzésre találták fel a kapacitív tollat, mely még könnyebbé teszi a kommunikációt köztünk és a gép között.

A kínálat tehát széles, csak rajtunk múlik, hogy megtaláljuk a megfelelő kiegészítőt, ami még hatékonyabbá teszi a folyamatokat. Sokszor nem is gondolnánk, hogy egy-egy ilyen kis szerkezet mekkora minőségi változást, és kényelmet tud hozni a hétköznapi munkánk során.  Ha pedig bizonytalanok vagyunk a technikai eszközök ismeretében, ne szégyelljük szakember segítségét kérni.

Cikk letöltése PDF formátumban

Érdeklődés és árajánlatkérés