Ugrásszerű fejlődést hozott az új technológia a vezető sportcipő-gyártó cég életében

Ugrásszerű fejlődést hozott az új technológia a vezető sportcipő-gyártó cég életében

A japán ASICS 1949 óta tölt be vezető szerepet a sportmárkák piacán. A főként futócipők gyártására szakosodott cég európai leányvállalatának az elmúlt időszakban 10%-al sikerült megnövelnie a termelékenységét gyáraiban. Ráadásul nem akárhogyan, hiszen közben környezetbarátabbá is tették a munkafolyamatot.

Hogy hogyan? A titok nyitja nem másban rejlik, mint a raktári feladatokat ellátó eszközök modernizációjában.

Új eszközök, új remények

Az ASICS európai üzemeiben akkor merült fel a teljes, adminisztrációs területen történő megújulás gondolata, amikor a cég a raktárkészlet kezelésére korábban használt, idejétmúlt szoftvereit lecserélte, és a SimulScan nevű program mellett tette le a voksát. Az új rendszer a hatékony működés érdekében azonban új hardvereket is kívánt, így a cég végül az adminisztrációs munka során korábban használt eszközeit leselejtezve, és úgy döntött, ezentúl a Zebra legújabb technológiáit fogja alkalmazni.

Az ASICS a raktári feladatok ellátása céljából olyan eszközöket választott, mint a TC8000-es, érintőképernyős hordozható számítógép, a GK420D ipari címkenyomtató, és a vonalkód szkennerek különböző fajtái, például az LI2208-as, illetve az LS1203-as modellek.

Produktív és környezetbarát megoldás

A TC8000-es mobil számítógép szinte az összes, raktáron belüli feladat ellátására alkalmas, robosztus eszköz, melynek segítségével a dolgozók hatékonyan monitorozhatják a raktárkészlet folyamatos változását, nyomon követhetik a kimenő és bejövő árucikkeket, és ha szükséges, akár kommunikálhatnak is rajta keresztül egymással. Ezzel egy csapásra rengeteg feladatot sikerült egyetlen, hordozható eszközben integrálni, ami a munkát nem csak gyorsabbá, de hatékonyabbá is varázsolja.

Az olyan, különböző típusú szkennereket, mint az említett LI2208 és LS1203, a cég specifikus feladatokra, különböző, rendhagyó helyzetek kezelésére alkalmazza, például a targoncával történő, magas, vagy távoli pontokon történő vonalkód leolvasás során.

Az új hardverek bevezetése hamar komoly produktivitásbeli fellendülést hozott a cégnél, és termelésük mára elérte a 10%-os növekedést. Ráadásul az adminisztrációs feladatok során használt, új rendszer rengeteg papírmunka megspórolásával is együtt jár, így az ASICS európai üzemeiben és raktáraiban a munka nem csak gördülékenyebbé, de némileg környezetbarátabbá is vált az elmúlt időszakban.

Cikk letöltése PDF formátumban

Bakos Bence
Bakos Bence

A DigiCode Kft. ügyvezetője, az Online ügyfél és vásárlási élményért felelős vezető, akinek az egyik legfontosabb feladata a Sales csapat koordinálása.

Fontos, használható tippek, trükkök,
infók, tanulmányok.

Iratkozzon fel és értesüljön egyszerűen!

Feliratkozás

Kapcsolódó termékek

Symbol/Motorola LI2208

Egyedi áras
(0)

Symbol/Motorola LI2208

Egyedi áras
(0)

Symbol/Motorola LS1203

Egyedi áras
(0)

Zebra TC8000

598 300 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

618 100 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

658 100 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

578 100 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

678 300 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

698 000 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

738 000 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

768 300 Ft
(0)
Ingyen visszük

Zebra TC8000

658 100 Ft
(0)
Ingyen visszük

Érdeklődés és árajánlatkérés